Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy író, aki egy borongós, esőszagú napon szörnyűséges kínokat állt ki a fogorvosánál. Hazafelé menet úgy döntött, betér a közelben lévő Írók Boltjába, amit úgyis második otthonának tekintett, és ott egyébként is akadt mindenre orvosság, vagy legalábbis magyarázat.

aib02.JPG

    Vidáman nyikorgott az ajtó, még vidámabban futott elé az eladókisasszony.

   – Drága kisasszony, szánjon meg engem, és keressen nekem egy kis pálinkát! – szívta foga közt a hangokat az író.

    A szavak azonban valószínűleg célt tévesztettek a szájában. A készséges eladókisasszony ugyanis csodálatos gyorsasággal tűnt el a polcok között, majd alig néhány perc múlva hatalmas könyvkupaccal egyensúlyozva tért vissza. Mindegyik köteten virított a „pálinka” szó. Az író szíve ezt látva kegyetlenül elfacsarodott, de a szerencsétlen félreértésnek köszönhetően legalább örömmel nyugtázta: most már nem csak a foga fáj…

   Végül megvette-e a pálinkáról szóló könyveket az író, nem tudhatom. Sem azt, hogy előkerült-e a csodás nedű a pult alól. De abban egészen bizonyos vagyok, hogy az eladókisasszonyt egy pillanatra sem lepte meg a szokatlan kérés, mert az ilyen dolgok náluk igazán mindennaposak voltak. Aki nem hiszi, járjon utána az Andrássy út 45. szám alatt!  

*

aib09.JPG

Az Írók Boltja említésekor sokakban a századforduló és a két világháború közötti időszak kávégőzös hangulata idéződik fel, hiszen az üzletben egykor a Japán kávéház működött. Ennek a távoli, letűnt korszaknak az emlékei a vitrinben tárolt apró tárgyak, illetve a plafonon végigfutó legyező- és bambuszsor. Bródy Sándor, Kassák Lajos, Szép Ernő, Nagy Lajos, Tersánszky Józsi Jenő, József Attila halhatatlan alakja még mindig itt kísért, ha máshogy nem, legalább egy-egy kötetbe rejtve. Az üzlet maga az 1950-es évek közepe óta működik, megalakulásáról viszont nincsenek pontos adataink. Annyit biztosan tudunk, hogy a '60-as években már Írók Boltja néven szerepelt, és az Állami Könyvterjesztő Vállalat 30-as számú boltja volt. Nevét valószínűleg onnan kapta, hogy az írók itt juthattak hozzá tiszteletpéldányaikhoz. A rendszerváltást követően végül privatizálták a helyiséget, ennek köszönhetően pedig az itt dolgozók kezébe került a tulajdonjog. Az elkövetkező időszak igazi úttörőjének és kulcsfigurájának Balogh Editet, Nagy Bernadettet és Hermann Róbertet tekinthetjük.

  A bolt ma az egyszerű járókelők számára leginkább ötletes és lenyűgöző kirakatáról ismert, amin nem is lehet csodálkozni, hiszen a különböző témák és műfajok szerinti elrendezéssel külön kirakatrendező foglalkozik. De ha megkérdeznénk a törzsvásárlókat és az állandó vendégeket, valószínűleg mindegyikük életében létezne egy „saját bejáratú” Írók Boltja. Hiszen bizonyos emberek számára kávéház ez, ahol egy-egy „fekete” és könyv társaságában megpihenhetnek. Százhatvan folyóiratból álló igazi olvasóterem, ahol érdemes néhány órára elmerülni.  Könyvbemutatókra alkalmas helyiség, amely délutánról délutánra igazi szellemi küzdőtérré változik. Az íróvilág személyes postája, ahol üzenetet vagy csomagot lehet hagyni a kollégáknak. Az igényesebb irodalom fellegvára, ahol rejtett kötetek bújnak meg a polcok között. Vagy csak egy egyszerű találkozóhely, ahol gyorsan le lehet zavarni egy interjút vagy egy megbeszélést. És ha valaki mindeközben véletlenül Térey Jánosba, Kukorelly Endrébe, Kemény Istvánba vagy Bartis Attilába ütközik, akkor igenis merjen hinni a szemének!

  Ami talán mégis a leginkább megkülönbözteti az Írók Boltját a többi könyvesbolttól, az az eladók, a vendégek és a vásárlók közötti különleges viszony: mintha az itt dolgozók a közönségük ütőerére tették volna a kezüket, ennek köszönhetően pedig megérezték annak lüktetését. Ahogy ők mondják: „Itt jut idő az emberi kapcsolatokra.” Erről tanúskodik például az is, hogy a bolt Üveggolyó-díjában azon írók részesülhetnek, akiket – a személyes ismeretség alapján – a dolgozók választanak ki erre a megtiszteltetésre. Biztosak lehetünk tehát abban, hogy a tíz, húsz vagy éppen harminc éve idejáró törzsvásárlók valószínűleg nem csupán az akciók, a különböző programok és a színes lehetőségek miatt ragaszkodnak hűségesen ehhez a helyhez. Ehhez ma már valami több kell…        

aib08.JPG

Az Írók Boltja a Kis Könyves Éj keretein belül egy Erdős Virág-esttel várja az énekeléstől sem ódzkodó közönséget.

A bejegyzés trackback címe:

https://kiskonyves.blog.hu/api/trackback/id/tr808631122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.