Nem beszélhetünk a hazai könyvkereskedelemről anélkül, hogy ne említenénk meg a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülését, amely Európa egyik legrégebbi szakmai társulásának tekinthető. Utolsó bejegyzésünkben 12 dolgot válogattunk össze a szervezettel kapcsolatban.

 mkke-uj.jpg

  1. Jogelődjének a Pesti Könyvárusok Grémiumát tekinthetjük, amely 1795-ben kezdte meg működését.
  2. 1878. augusztus 21-én az ország 25 városából 43 könyvkereskedő találkozott, hogy megalapítsák a Magyar Könyvkereskedők Egyletét Hild József egyik legszebb alkotásában, a Lloyd-palota kereskedelmi tanácstermében. Sajnálatos módon az épület a II. világháború során elpusztult.
  3. Az „egyesületi eszme atyja”, Aigner Lajos német nyelvterületen született, ennek köszönhetően csak idősebb korában tanult meg magyarul. Aignert választották meg a társulat második elnökévé, illetve ő volt az egyesület hivatalos lapjának, a Corvinának is a szerkesztője.

    corvina.JPG

  4. Az alapító okirat eredeti változatát nem ismerjük, csupán 1889-ből maradt fent egy módosított szöveg. Ezen dokumentum szerint a társulás célja: „A magyar könyvkereskedők és rokon ágak érdekeinek megóvása és jólétének előmozdítása.”
  5. A korszak legnagyobb kiadói (Franklin Társulat, Athenaeum, Pallas) hosszú évekig nem léptek be a szervezetbe, erre csak 1889-ben került sor. Ez egyfajta fordulópontot jelentett a társulat életében, hiszen határozatai innentől kezdve a legnagyobb kiadókat is érintették.
  6. Az egyesület szakmai tevékenységének elismeréseként 1913-ban Budapesten rendezték meg a VIII. nemzetközi könyvkiadói kongresszust, melyen közel 300 könyves vett részt a világ különböző országaiból.
  7. Az egyesület fennállása során többször kényszerült névváltoztatásra. 1878-ban kapta a Magyar Könyvkereskedők Egylete elnevezést, amit 1919-ben a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők, Zeneműkiadók és Zeneműkereskedők Országos Egyesületére, 1927-ben pedig a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesületére változtattak. Ezen a néven működött 1951-ig, amikor az akkori hatalom betiltotta működését. Végül 1969-es újraalakulása után nevezték el Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének.
  8. Az MKKE első székhelye a Magyar utca 50. szám alatt volt, az épület megvásárlása után a Corvina a következőket írta: „A szakma fellegvára ez a ház s egyúttal mindnyájunk otthona, amelyben egyrészt állandó eszmecserék során felvetődnek és tisztázódnak hivatásunk nagy kérdései, másrészt a személyes érintkezés, a családias és baráti összejövetelek révén számos súrlódási felület lekopik s emberi, meleg vonzalom és baráti, igaz szolidaritás fakad százaknak lelkében.” A társulat most a Kertész utca 41. szám alá van bejegyezve.
  9. Az MKKE-nek jelenleg közel 100 tagcége van; hazai, határon túli magyar, külföldi és vegyesvállalati tulajdonú cégekből (kiadók, könyvkereskedések, ügynökségek) áll.
  10. Tagjai a magyarországi könyvpiac termelésének 92%-át adják.
  11. Legfőbb döntéshozó szerve a tagok képviselőiből álló Taggyűlés. Ők választják titkos szavazással a 12 fős Elnökséget, emellett pedig az 5-5 fős Felügyelő Bizottságot és Etikai Bizottságot.
  12. Az MKKE tagja a Kiadók Nemzetközi Egyesületének (International Publishers Association), az Európai Könyvkiadók Szövetségének (Federation of European Publishers), illetve az Európai Könyvkereskedők Szövetségének (European Booksellers Federation).
  13. Vagyis 12+1. Tiszteletbeli elnöke Bart István fordító, akivel Jack London, E. A. Poe, Walter Scott, Cormac McCarthy vagy Jonathan Franzen magyar hangjaként találkozhattunk.

 

(Forrás: Pogány György: A magyar könyvkereskedelem rövid története. Budapest, Hatágú Síp Alapítvány, 2004.; Révay József: A Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesületének ötven éve. 1878–1928. Budapest, Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesülete, 1929.; Varga Sándor: A Magyar Könyvkereskedők Egyletének alapítása. Budapest, 1980.; www.mkke.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://kiskonyves.blog.hu/api/trackback/id/tr548645890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása