Egy antikvárius kulisszatitkai a 20. század első felében

Ma már valószínűleg kevesen tudják, hogy az antikváriusi szakma egykor igazi szaktudást igénylő hajtóvadászatnak számított: nem csupán a könyvek, metszetek eladását jelentette, hanem a ritka darabok felfedezése és megtalálása ugyanúgy a foglalkozás részét képezte. Erre kitűnő példa Stemmer Ödön élete is, aki hatalmas szenvedéllyel és tudatossággal űzte munkáját. Stemmer 1895-ben, tizennégy éves korában kezdte pályafutását könyvkereskedő-tanoncként, és bizony kevesen sejthették még akkor, hogy a fiatal suhanc egyszer majd a tudományos antikváriusok atyjává növi ki magát.

Stemmer Ödön üzlete a Fürdő utca 9. szám alatt

Stemmer Ödön üzlete öt évig a lakásán működött, majd 1911-ben nyitotta meg önálló kereskedését a Fürdő utca 9. szám alatt. A tulajdonos törekedett arra, hogy antikváriuma más stílusú és szellemiségű legyen, mint az ehhez hasonló üzletek: ezt pedig az eladásra szánt művek minőségével, illetve a kiállításuk rendszerével próbálta elérni. Ennek köszönhetően a kirakat polcait nem tömte meg könyvek tömegével, hanem csak a válogatottan érdekes nyomtatványokat helyezte ki címlapjaikra nyitva a nézők elé, a metszeteket pedig bekeretezve állította ki. A kirakott darabokhoz pár szavas magyarázó cédulákat is illesztett, hogy ekként hívja fel a vásárlók figyelmét a tartalomra és egyéb érdekességekre. Ő maga így írt erről: „Csinálhattam volna én is élénk utcai forgalmat, ha a kirakatba nem régiségeket, hanem új kiadványokat helyezek. De én lemondtam arról a többlet jövedelemről, amit ez hozott volna, és nem áldoztam fel üzletem színtiszta antikvárium jellegét.”

Stemmer Ödön 1905-ben   

   A szakmához egyébként más feladatok is társultak, hiszen az eladni kívánt műveket – a kiváló szimattal rendelkező antikváriusnak – először be is kellett szereznie: a ritka könyvek és metszetek megtalálása, a hamisítókkal szembeni állandó küzdelem, sőt a különböző országok körbejárása teljesen hétköznapi feladatoknak bizonyultak. Úgy tűnik, Stemmer Ödön ilyen téren is egyedülálló kvalitásokkal bírt. 1985-ben, posztumusz megjelent visszaemlékezésében rengeteg lenyűgöző történetet hagyott hátra, melyek közül az egyik legemlékezetesebb arról szól, hogyan jutott hozzá Faust első kiadásának egy különleges példányához.

„Egyik [gyulafehérvári] ottlétem alkalmával, amikor napi könyvtári teendőimet már befejeztem, nem tudtam mit kezdeni üres délutánommal. A szállodásom összehozott egy gyulafehérvári őslakóval, aki igen furcsa szerzet volt: a táncmesterségen kívül a foglalkozások egész légiójával dicsekedhetett. Hamarosan megtudtam, hogy bejáratos mindenhová, s kérésemre elkísért több olyan házba, ahol eladó régi könyveket sejtett. Eleinte nem sokat eredményeztek e látogatások. Aztán az egyik helyen a sok lom között egy kisalakú könyv került a kezembe, ezzel a címmel: Faust. Ein Fragment. Von Goethe. Achto. Ausgabe. Leipzig 1790. Verlag von Göschen. Ezt mindenesetre megvettem. Csak otthon, a Goethe-bibliográfia segítségével jöttem rá, milyen érdekes könyvecskére bukkantam! A bibliográfia azt mondja, hogy ebben az évben a műnek három különböző variánsa, vagyis egymástól eltérő kiadása jelent meg, egyazon kiadónál. Ezeknek egyike a fent említett címlappal. E variánsnak külön érdekessége, hogy megjelenésekor a 144. oldal utolsó három sora a következő oldalon megismétlődött. A csúnya sajtóhibát az író és a kiadó csak akkor vehette észre, amikor néhány példány már elkelt a könyvből. Ezeket már nem lehetett visszaszerezni. A megmaradt példányok hibás ívét aztán kicserélték, de igen kevés lehetett a sajtóhibásan elkelt kötet, mert a Goethe-bibliográfia azt állítja: »Diese Ausgabe scheint wie verschwunden zu sein…« (Ez a kiadás úgy látszik, teljesen eltűnt.) A Gyulafehérváron előkerült példány pedig ezen példányok egyike volt.”

   Stemmer a kötetet végül nem tudta eladni Magyarországon, így különböző német szaklapokban hirdette meg, mely egyfajta „sürgönyharcba” torkollott. Végül egy hamburgi cég vezetői vették meg a kiadványt, és a szakma később őket jelölte meg felfedezőként.

   Sajnos Stemmer Ödön – ekkor már Fürdő utca 14. szám alatt lévő – üzlete szomorú véget ért, hiszen az Európa-szerte ismert antikvárium elpusztult a második világháború alatt, miközben zsidó származású tulajdonosát meghurcolták.

(Forrás: Stemmer Ödön: Egy antikvárius visszaemlékezései. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1985.)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.