Irodalmi programok inkább felnőtteknek, illetve felnőtteknek is. Budapest, Nagykovácsi, Sopron, Vác. Írók, költők, olvasók, szerkesztők, kritikusok. Cseh, dán, francia, lengyel, magyar, német, portugál szerzők. Délután, este, éjjel.

irodalmi.jpg

(Címlapkép a Massolit tavalyi fotóiból) 

Budapest

A Hely Antikvárium

(1025 Budapest, Erőd u. 11.)

18.00: Mesés előadás a Grimm Testvérek világában. A Kalligramnál újonnan megjelenő Az oroszlán és a béka című kötetet bemutatják a fordítók: Adamik Lajos és Márton László, felolvas: Dióssi Gábor, színész. A Goethe Intézettel közös program.

Famulus Könyvesbolt

(1137 Budapest, Újpesti rkp. 5.)

A Skandináv Ház bemutatja: Elővárosi élet Skandináviában

20.30: Beszélgetés Morten Pape dán íróval és Viktor Johansson Under Gottsundacímű filmjének vetítése

Hogyan is ünnepelhetné máshogy a Skandináv Ház a független könyvesboltokat, mint azzal, hogy egy csipet Skandináviát csempész a Famulus Könyvesbolt falai közé. Majsa Barbara újságíró és szerkesztő Morten Pape dán írót kérdezi első könyvéről, amely egy felnövéstörténet. A személyes vonatkozáson túl a kötet történelmi regény is, hiszen az részletesen beszámol az 1990-es évek bukott integrációs politikájának emberi veszteségeiről és a 2000-es évek heves bevándorlási vitáiról.

morten_pape.jpg

21.45: A beszélgetés után Viktor Johansson Under Gottsunda című dokumentumfilmjét vetítjük – Magyarországon először. A svéd alkotás Johansson első egész estés filmje, amely eredeti módon ábrázolja az emberiséget, valamint a politikát. A film Uppsala egy, többségében bevándorlók és az ő leszármazottai által lakta elővárosának, Gottsundának a lakóit mutatja be. A beszélgetés nyelve az angol. A filmet eredeti nyelven, angol felirattal vetítjük.

Az esemény a Dán Királyság Nagykövetségének támogatásával valósul meg.

FUGA

(1052 Budapest, Petőfi Sándor u. 5.)

20.00: #nemcsakhrabal

Irodalmi cse(h)megékkel és cse(h)vegéssel várjuk a Kis Könyves Éjen a FUGA-ban, ahol egy focicsapatnyi vendég olvas fel kedvenc cseh irodalmi műveiből. A kapus szerpében Kateřina Tučková, író.

Vendégeink:

  • Kateřina Hédervári Tučková - író (Gerta Schnirch meghurcoltatása, Üldözött istennők)
  • Böröcz Judit - a PIM munkatársa, a Budapest Transfer International Festival szervezője
  • Csákvári Géza - filmkritikus
  • Michal Černý - diplomata, a Cseh Centrum egykori igazgatója
  • Kerekes Vica - színésznő
  • Nagy Bálint - a Fuga vezetője
  • Nagy Gabriella - a litera.hu főszerkesztője
  • Nagy Kata - költő
  • Nemes Gyula - filmrendező
  • Orvos Miklós - a Hrabal Söröző tulajdonosa
  • Vörös István - költő, műfordító, bohemista

A Cseh Centrummal közös program.

Gdańsk Könyvesbolt és Büfé

(1111 Budapest, Bartók Béla út 46.)

19.00: Isten? Haza? Becsület? Morfium!

Az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál vendége lesz Szczepan Twardoch, a kortárs lengyel irodalom fenegyereke, akinek Magyarországon is nagy visszhangot keltett Morfium című könyve a Typotex Kiadó gondozásában jelent meg tavaly év végén. Az 1939-ben Varsóban, a német megszállás első heteiben játszódó regény hőse Konstanty Willemann egy asszimilált sziléziai asszony gyermeke, akit nemigen foglalkoztatnak a hazafias jelszavak, a hős katonák vérével megszentelt hagyományok. Egy cinikus gazember, egy bonviván, egy romlott morfinista, igazi antihős, aki minden megátalkodottsága ellenére mégis szerethető.

morfina.jpg

Szczepan Twardoch igazán evvel a könyvével robbant be a lengyel irodalmi élet élvonalába, mellyel hazájában elnyerte a legrangosabb irodalmi díjakat, a Paszport-díjat, valamint a Nike közönségdíját, és írói pozíciója máig töretlen.

A szerzővel Marzena Jagielska beszélget. Közreműködik: Márkos Albert, zeneszerző, csellista. A  Lengyel Intézettel közös program.

Írók Boltja

(1061 Budapest, Andrássy út 45.)

20.00: Erdős Virág felolvasóestje és közös éneklés az Énekelt versek című lemez dalaiból
Közreműködik: Kirschner Péter gitáron, valamint minden énekes kedvű látogatónk

Kárpáti és Fia Antikvárium

(1053 Budapest, Múzeum krt. 29.)

19.00: Jávor Péter fantasy novellista felolvasása

Két Egér Könyvesbolt

(1092 Budapest, Ráday u. 20.)

20.00: Ostástka az anyósülésen

Mosonyi Aliz Az öreg kisasszony autósmeséi c. kötetének bemutatója, kiállítás a kötetben megjelent Medve Zsuzsi-illusztrációkból + válogatás a Free Ostástka-sorozat képeiből. Vendégünk a szerző és az illusztrátor.

medve.jpg

21.30: Hoztam is, nem is. Versprózák és prózaversek és egyebek a szövegkalickából:
az Író Cimborák éjszakai felolvasása

Felolvasó cimborák:

  • Acsai Roland
  • Hétvári Andrea
  • Kalas Zsuzsa
  • Kertész Edina
  • Majoros Nóra
  • Méhes Károly
  • Mészöly Ágnes
  • Miklya Zsolt
  • Molnár Krisztina Rita
  • Németh Eszter
  • Szabó Imola Julianna
  • Szabó-Tasi Kata
  • Turbuly Lilla

Könyvtársaság

(1077 Budapest, Wesselényi u. 64.)

23.00: Éjszakai színház a Kis Könyves ÉJEN!

IMPROOLVAS
Pesti Magyar Színiakadémia I. évfolyamos növendékei Irodalmi improvizációs színházát tekintheti meg a nagyérdemű 23 órától. Vezetők: Pál András, Takács Géza

Latitudes Könyvesbolt

(1011 Budapest, Fő u. 17.)

18.00: Találkozás Jean-Philippe Arrou-Vignod-val

Jean-Philippe Arrou-Vignod gyerekkora óta rajong a krimikért és kalandregényekért, s felnőttként maga is íróvá válva adja tovább ezt a szenvedélyét az újabb generációknak. A kezdő nyomozó, Pierre-Paul Louis de Culbert kalandjai nem csak izgalmasak, de igazán nagyon viccesek is ! Ő a szerzője a „Liza és Micsoda” sorozatnak is, melynek illusztrátora, Olivier Tallec 2015-ben volt könyvesboltunk vendége.

arrou-vignod_fb.jpg

21.00: Irodalmi est és borkóstoló Aram Kebabdjiannal

Aram Kababdjian fotós, antikvárius, régiségkereskedő. Első regénye, a Les Désoeuvrés 2015 őszén jelent meg. A 2016-os budapesti Európai Első Könyvesek Fesztiválján ő képviseli Franciaországot. A regény egy képzeletbeli országban játszódik, ahol a kultúra iránti lelkesedés a cselekmény idején a tetőfokára hág. Egy olyan országban, ahol a művészeket nem nyomasztják anyagi gondok, ahol magukat szabadon az alkotásnak szentelhetik. A kortárs művészet világában, amelynek persze itt is megvannak a maga visszásságai.

Litea Könyvesbolt és Teázó

(1014 Budapest, Hess András tér 4.)

19.00: Dalolva verselek – verselve dalolok. Megzenésített kortárs irodalmi művek Mülhauser Martina előadásában.

Massolit Könyvesbolt és Kávézó

(1072 Budapest, Nagy Diófa u. 30.)

20.00: Djaimilia Almeida de Pereira elsőkönyves portugál írónő, felolvasás és beszélgetés portugál és magyar nyelven, a Camões Intézettel közös program.

djamila.jpg

Pagony a Gellért térnél

(1114 Budapest, Bartók Béla út 5.)

20.00: Az asztalfióktól a Nobel-díjig. Minden, amit tudni szeretnél arról, hogyan születik a könyv! Kérdezzétek az írót, a szerkesztőt és a könyvek gyártóját: ott lesz Molnár T. Eszter, Péczely Dóra és Wunderlich Péter.

21.00: A zene, a film meg a csúnya szavak. Kalasnyikov és Rózsafüzér. Grancsa Gergely és Fekete András.


Nagykovácsi

Tandem Könyvesbolt és Kávézó (Nagykovácsi)

(2094 Nagykovácsi, Kossuth L. u. 40.)

19.00: A tizennégykarátos könyvesbolt – zenés Rejtő-est a Tandemben

Szereplők: Dobra Mária, Egger Géza, Valcz Péter.

A felolvasószínházi előadás Rejtő Jenő 111.-ik születésnapjára, jubileumi alkalomra készült. Könnyed hangulatú barangolás ez a Rejtő univerzum ismert és kevésbé ismert helyszínein. Felelevenítjük P. Howard ikonikus karaktereit, megtudunk mindent a szerző titkos életéről és még a ponyvaregény írás kulisszatitkai közül is kiszivárogtatunk ezt-azt. Az előadás a stand up comedy elemeit használó improvizatív átkötő részekből és Rejtő Jenő regények első oldalainak felolvasásából épül fel, dalbetétekkel, gitár, melodika és klarinét kísérettel.

rejto.jpg

Az előadás után borozgatás mellett  beszélgetünk.

Underground Könyvesbolt

(1067 Budapest, Csengery u. 72.)

20.30 Virág Balázs KÖLTŐ-simogatója
Virág Balázs Face zenésfelolvasósbeszélgetős félórával vár téged is.


Sopron

Cédrus Könyvkereskedés (Sopron)

(9400 Sopron, Bünker köz 2.)

18.00: Kortársak között – a gyermekirodalomról. Felolvasással egybekötött beszélgetés Lovász Andrea irodalomtörténésszel, a kortárs és klasszikus magyar gyermekirodalom jó ismerőjével. Lovász Andreával, a gyerekekkel és felnőttekkelDarabos Enikő kritikus beszélget.

lovasz_andrea.jpg

20.30. Lábjegyzetek a könyvrőlBolodár Zoltán (Soproni Múzeum, Fotótár) képmutogató előadása Sopron egykori könyves életéről, érdekességeiről


Vác

Lyra Könyvesház

(2600 Vác, Piac utca 1.)

20.00: Zenés irodalmi kvízjáték

A Váci Irodalmi Szalonnak, melynek támogatói az Arcus és a Lyra Könyvesház, három évada során 18 neves, kortárs író volt vendége. Hozzájuk – és a negyedik évad meghívottjaihoz – kapcsolódnak majd a Könyvesház szerte elrejtett kérdések. Nem lesz más dolguk, mint a lehető leggyorsabban megtalálni őket és válaszolni a kérdésekre. A három legsikeresebb válaszadó egyedi jutalomban részesül.

21.00: Kortárs kedvencek – A nagy rácsodálkozás

Válassza ki kedvenc mondatát vagy maximum fél oldalas részletét a Váci Irodalmi Szalon 18 eddigi vendégének bármelyik művéből. Aztán jöjjön, és üljön le közénk. Olvassa fel választását, és hallgassa meg, kinek mi nőtt a szívéhez.

I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola

18.00: A Váci Irodalmi Szalon estje, melynek vendége Kornis Mihály író – a szokásos jó hangulattal, friss teával és langyos, házi pogácsával várjuk az érdeklődőket. A zenéről ezúttal Lachegyi Imre és barátai gondoskodnak.


A 2016-os KIS KÖNYVES ÉJ TELJES PROGRAMJA ITT TALÁLHATÓ!

A bejegyzés trackback címe:

https://kiskonyves.blog.hu/api/trackback/id/tr178652808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása