Könyvesek: Két Egér

2012.03.22. 16:44

A Két Egér Könyvesbolt ott van a Ráday utca Kálvin tér felé futó részén, a szomszédságában kávét isznak, fagyit esznek, kenyeret vesznek és öltönyt próbálnak. Az utcánkban nagy az élet, ha épp elpilledtél, van nálunk egy nagy piros puff és egy kicsi szék és sámli – mindkettő kék –, ezeken megpihenhetsz néhány könyvvel az öledben.

keteger.jpg

Ha pusztán szellemi éhséged támad, akkor azt a könyveinken kívül kiállításainkkal is csillapíthatod. A galériánkon lakik a Két Egér Könyvek kiadója, sőt, kicsit műterem is vagyunk, ugyanis Máray Mariann illusztrátor Pikku dot nevű design műhelye is berendezkedett odafenn.

keteger1.jpg

A gyerekkönyvek és felnőtteknek szóló könyvek aránya nálunk éppen fordított, mint a világban, hiszen a Két Egér elsősorban gyerekkönyvesbolt. A könyvek kiválogatásában (ha nem is végletesen) viszonylag finnyásak vagyunk, de a vásárlók elégedettek szoktak lenni a kínálatunkkal, ami mindig tartogat néhány igazi meglepetést is.

keteger2.jpg

Persze az a jó, ha a család minden tagja jól érzi magát nálunk, ezért vannak felnőtt méretű székeink is, és hozzá néhány összetettebb, merészebb, sötétebb felnőtt könyv: felnőtt képregény, felnőtt mese vagy regény és néhány polcnyi szakkönyv pedagógusoknak, szülőknek. Ami a felnőtt programokat illeti: múzeumi, múzeumpedagógiai műhely szervezésébe is kezdtünk a közelmúltban, meglátjuk, mi sül ki belőle.

Ha szombaton délelőtt jöttök, akkor 11-re gyertek, mert éppen akkor kezdődnek művészeti foglalkozásainkat Színes egér néven. Minden kedden délután 5 órakor pedig Kollár Bori tart Borarti művészeti műhelyt kisiskolásoknak és nagy-ovisoknak.

keteger3.jpg

Körülbelül havonta nyílnak a kiállításaink, amelyek valamiképpen mindig kapcsolódnak a gyerekkönyvekhez. Leggyakrabban gyerekkönyv-illusztrátorok állítanak ki nálunk, sokszor valami egészen újat, amit eddig még soha…

Két Egér Könyvesbolt
1092 Budapest, Ráday utca 20.

Nyitva tartás:
hétköznap 10–20 óra,
szombat 10–18 óra.

Kapcsolat:
keteger@gmail.com
+36-1/210-4486
http://keteger.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://kiskonyves.blog.hu/api/trackback/id/tr754331791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása