Kis könyves séták

2014.04.24. 05:27

Az idei Kis Könyves Éj legnagyobb újdonsága, hogy Budapesten könyvesbolt- és városnéző séták indulnak 3 útvonalon, 6 időpontban olyan rutinos csapatok szervezésében, mint a nagyszerű Bupap (új nevén Sétaműhely) és a kiváló Hosszúlépés. (Könnyen lehet, hogy már minden hely betelt, de azért érdemes érdeklődni...) A soproniak és a váciak sem maradnak séta nélkül, hiszen Sopronban a Cédrus Könyvkereskedés, Vácon az Arcus és a Lyra szervezésében lehet könyves túrát tenni.

seta_terkep.jpg

(A térkép és a  sétaképek természetesen illusztrációk.)


A Bupap (Sétaműhely) útvonalai

bupap.jpg

Ház a könyvek fölött

József Attila „kávéházi szegletétől,” a Japán Kávéháztóla rajzfilmhős Vili, a veréb otthonán keresztül a Károlyi-família klasszicista városi palotájáig kalandozunk. A könyvesboltok történetének lapjait továbbírjuk a hangulatukat meghatározóépítészeti és képzőművészeti környezetük meséjével. A könyves üzletek korábbi funkcióit és afelettük magasodó házakat megfigyelve metamorfózisaikat vesszük sorra.

bupap_ev.jpg

2-2,5 órás séta az Andrássy úttól a Károlyi kertig

A sétát Mészáros Flóra művészettörténész, PhD-hallgató (ELTE, Paris-Sorbonne) vezeti.

Indulási időpontok: 17.30; 21.00

--

Lipóciából a könyvespolcra

Koncepció: Ha betévedünk egy barátságos újlipótvárosi könyvesboltba, és végigfuttatjuk tekintetünket a polcokon, nem is gondolnánk, hogy a gerinceken olvasható nevek tulajdonosai közül hányan koptatták – sőt, koptatják ma is! – Lipócia utcáit. Újlipótvárosi szerzők, történetek és karakterek nyomában járunk az éjszakában.

bupap_ul.jpg

1,5-2 órás séta a 13. kerületben

A sétát Gucsa Magdolna művészettörténész vezeti.

Indulási időpontok: 18.30; 21.00 


A Hosszúlépés sétái

hosszulepes.jpg

Biblioterápia – Kis Könyves Éj

Elvesztél Budapesten, elhagyott a szeretőd, netán kiátkozott szülőapád a családi vagyonból? A Hosszúlépés kis könyves sétáján e mindennapi és kevésbé mindennapi élethelyzetekre javaslunk majd gyógyírt a regények lapjairól. A biblioterápia varázslatos módszere minden lelki bánatra szolgál megoldással, hiszen bármilyen megismétetlhetetlennek tűnjék is saját tragédiánk, végül kiderül, a könyvek hőseivel már minden megtörtént. Az Írók Boltjában térképet kapunk a budapesti városnegyedekhez, a Klauzál 13-ban elgondolkodunk róla, kik is vagyunk valójában, a Libra könyvesboltban pedig elhagyjuk a hazánkat. A Teleki Téka polcai között erőt merítünk a Nyugat-nemzedék szerelmi bonyodalmaiból, hogy aztán a Bibliás Könyvesboltban érkezzünk be a család nyugodalmas kikötőjébe. Vagy mégse? A séta végén pedig a gyerekkorba utazunk vissza a Két Egér könyvesboltban, a napfényes órák és a rémtörténetek idejébe.

hosszulepes_seta.jpg

Járjatok velünk a rejtelmes áprilisi alkonyatban, és a két könyvtárszobából szabadult nimfánk végigvezet titeket a pesti belváros eldugott könyvesboltjain, egyenesen a megoldáshoz. Vagy legalább a szívbéli megnyugváshoz.

Találkozópont: Liszt Ferenc tér, az Ady Endre szobor előtt. Kivel járunk? Balázs Anna urbanistával és Bartha Dorottya városbloggerrel.

Időpontok: április 25. péntek 17:00, 20:00


A váci sétáról korábban már írtunk: Váci könyvek – váci könyvesek

A soproni programról a facebookon olvashat részleteket.


És ne felejtsük el, mindenki maga is felkerekedhet, hogy saját útvonalon járja be a boltokat. Hiszen erre van ez az Éj!

A bejegyzés trackback címe:

https://kiskonyves.blog.hu/api/trackback/id/tr196076448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása