Tartalmas könyvek, gyönyörű bibliák, igényes kézműves termékek, finom kávé – és nem utolsósorban – szakértő, a könyveket ismerő és szerető személyzet fogadja a belépőket a budapesti Bibliás Könyvesboltban. A dunamelléki reformátusok boltja idén is csatlakozott a független könyvesboltok éjszakája rendezvénysorozathoz, péntek éjjel kulturális programokkal, koncerttel és tárlatvezetéssel kedveskedtek olvasóiknak.

kiskonyves_biblias3_kicsi.jpg

Irodalmi programok inkább felnőtteknek, illetve felnőtteknek is. Budapest, Nagykovácsi, Sopron, Vác. Írók, költők, olvasók, szerkesztők, kritikusok. Cseh, dán, francia, lengyel, magyar, német, portugál szerzők. Délután, este, éjjel.

irodalmi.jpg

2016-ban is jó néhány kiállítás nyílik éppen a Kis Könyves Éj idején változatos témákban: lehet nézni festményeket, illusztrációkat, fotókat, tipográfiát, sőt még Biblia-múzeumot is jó sokáig, akár éjfélig is.

ostastkak.jpg

Nem beszélhetünk a hazai könyvkereskedelemről anélkül, hogy ne említenénk meg a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülését, amely Európa egyik legrégebbi szakmai társulásának tekinthető. Utolsó bejegyzésünkben 12 dolgot válogattunk össze a szervezettel kapcsolatban.

 mkke-uj.jpg

A Kis Könyves Éjen kezdetektől fogva részt vesznek azok a könyvesek, akik profiljuk szerint gyerekkönyvekkel foglalkoznak, de közben aztán egyre több könyvesbolt csatlakozott olyan programmal az Éjhez, ami az egész család számára izgalmakat tartogat. A Pagonyok is megszaporodtak időközben, sok új vidéki helyszínt hozva az Éj csapatába. A vidéki városok kisebb-nagyobb közösségi központjai, mint például a biatorbágyi Kisgombos Könyvesbolt, a soproni Cédrus vagy a szentendrei Völgyzugoly, ha távol is vannak a fővárosi boltok sűrűségétől, nagy tűzzel szervezik az Éjt a helyi családok örömére.

A külföldi kulturális intézetek közül idén két intézet is gyerekbarát programmal kapcsolódik hozzánk. Böngésszétek kedvetekre a gyerekeket váró programjainkat Biatorbágytól Vácig!

grimm.jpgAz oroszlán és a béka – Ismeretlen Grimm-mesék c. új kötet borítója

Az 5. Kis Könyves Éj is tele lesz muzsikával: klasszikus, jazz, bárzene, improvizáció, etno, diszkó, verses zene. A fővárosi boltok mellett Biatorbágyon, Pécsett, Szentendrén és Vácott várnak bennünket jó zenével. 

12513661_1231787590184560_7547825499954906632_o.jpgErdős Virág Énekelt versek c. lemezéről énekel az Írók Boltja közönségével, kíséri Kirschner Péter

5. éve a Kis Könyves Éj programjában a francia és spanyol nyelvű könyvekre specializálódott Latitudes Könyvesbolt a Francia Intézet földszintjén.

Az egyik legújabb kiskönyves a csapatban!

A Pesti Forrás Antikvárium a Terézvárosban, a földalatti Vörösmarty utcai megállójához közel, hangulatos, barátságos környezetben, immár hat éve várja a könyvbarátokat.

069.JPG

Ha én könyv volnék, a Láng-Tékában szeretnék lakni… Mert ott elhúzható könyvespolcok vannak. Mert nem porosodnék hosszú, unalmas éveken keresztül a társaim mellett. Mert a legmegfelelőbb vevőhöz jutnék, aki a kicsiny üzletbe lépve még nem is sejtette, hogy velem együtt fog távozni. Mert itt mesterem még dedikálna is engem. És persze legfőképpen azért, mert Rédei Éva bábáskodna felettem. Igen, ha én könyv volnék, minden bizonnyal a Láng-Tékában laknék!

lang2.jpg

A protestáns bibliakiadásoknak méltó otthont adó református könyvesbolt 2013. májusában nyílt meg a kilencedik kerületi Ráday utcában. A magyar nyelvű protestáns bibliakiadások mellett kézműves bőrkötésű bibliák és énekeskönyvek, továbbá több mint hetvenféle idegen nyelvű biblia is megvásárolható. A bolt stratégiai és szakmai partnere a Magyar Bibliatársulat Alapítvány, amely segíti az eligazodást a könyvpiacon fellelhető bibliafordítások között.

biblias3.jpg

süti beállítások módosítása